KERESŐ Apróhirdetés Fórum Látogatóknak Cégeknek Szakmai rovatok Rólunk AKCIÓ
 
  www.iparos.hu
Adatlap
Cégtörténet
Szolgáltatásaink
A cég termékei
17 ÉV TÁVLATÁBÓL


1990-ben mint magánvállalkozó kezdett bele tevékenységébe a cégvezető: Katona Imre a kerület fennsíkján, kertes ház- övezetben. Elsőrendű cél volt a lakosság kiszolgálása.

1991: Hogy precíz és pontos legyen a munkamenet, nagy súlyt helyeztek a személyorientált megoldásokra, a konfliktusok emberközpontú kezelésére, a szervezeti kultúra, belső értékrend erősítésére.

1992: A fejlődő vállalkozás lassan indokolta a kétszintű irányítási struktúrára való áttérést, mert a piaci részesedés miatt már áttekinthetetlenné váltak az üzletág tevékenységei, és a társasághoz tartozó egyéb érdekeltségek összefogása, és ellenőrzése. Felvételre került tehát 1 fuvarozó alkalmazott. Hogy hogyan haladt így előre? A célpiacon a cég 2-3 versenytárssal számolt. A vezetőnek minden választása során megfelelően ötvöznie kell a helyzetből adódó követelményeket a rendelkezésre álló erőforrásokkal, s ez fogékonyságot, a komplex, szétágazó információk integrálására való képességet igényel. Tehát fontos, hogy a vezetők valóban szakértő szinten végezzék munkájukat. Egyre inkább megteremtődnek annak feltételei, hogy a vezetést szakmának tekinthessük, s annak, hogy ezt a szellemi tevékenységet szakmának tekinthessük többé – kevésbé állandó követelményei vannak: meghatározott tudásanyag, szervezett ellenőrzés, s mindezek következtében társadalmi elismerés. Megfelelő viszony alakult ki a versenytársakkal, a cég jól felmérte a piac adta lehetőségeket, felkereste és megismerte a nagykereskedőket, gyorsan sikerült megfelelő és jó kapcsolatokat kialakítania mind a beszállítókkal, mind a vevőkkel, megteremtette az árutelep célratörő és jó légkörü körülményeit, s ami nagyon fontos: kicsi, de megfelelő árréssel dolgozott.

1993: Ennek a szervezett vezetésnek meg lett a gyümölcse: a harmadik év végén a vállalkozás egy negyedik személy alkalmazását kívánta, s emellett autóparkját is sikerült megújítania.

1994: Egy komolyabb szervezeti változás állt be a cég életében: a Terranova Nagykereskedelmi Kft. felkereste, és szerződést kötött vele. Ez a vakolóanyagokat gyártó cég a piac egyik vezetője, így a cégnek lehetősége nyílt termékskáláját vakolóanyagokkal bővíteni – természetesen színezők csak megrendelés alapján -.

1995 -ben újabb a nagykereskedőkkel történt szerződés megkötés: Beyer Építőanyaggyártó Kft, Wieneberger Kft. Ezek mind segítették a cég fejlődését, színvonalának javulását, s így a vevőkör vonzását. A kerület színvonalas kiszolgálójává vált az építőanyagkereskedés.

1996: Az építőanyag piac életében egy jelentős változás történt: a Wieneberger Kft. bekebelezte az összes magyar téglagyárat: nagykereskedelmi egységláncot alakított ki.

1997: Ebben az évben a raktározás modernizálására tették a hangsúlyt. Önkiszolgáló polcos rendszer teszi lehetővé a gyors eligazodást az áruk között, áttekinthetőséget, tisztaságot, áruvédelmet.

1998: Felkereste a magánvállalkozást a Baumit Kft, mely szintén egy vakolóanyag gyártó vállalat, - a Terranova legerősebb konkurenciája -. Akkor velük kötettett szerződés a mai napig gyümölcsözően működik, hiszen mára kiemelt Baumit forgalmazó lett a cég.

1999-2000: Mind a telephely, mind a raktár, árukészlet, áruválaszték olyanná fejlődött, amely komoly fejlesztést igényel. Szükségessé vált egy számítógép, komolyabb szervezés, stb. Emellett habár a hangsúly még mindig a lakosság kiszolgálásán volt – hiszen a lakott terület és a 800 m2 nem tette lehetővé a nagykereskedelmé alakulást -, de most már céllá vált a még nagyobb piaci befolyás elérése, a legnagyobb gyártó cégekkel szerződés megkötése. A cégvezetés úgy gondolta, ezek eléréséhez nagyobb a hitele egy Kft-nek, mint egy magánvállalkozónak, minden tényező az átalakulást szorgalmazta.
Korlátolt felelősségű társaság:

2001-ben megtörtént a Kft. megalapítása.

Általános adatok:

  • Bejegyezve: 2001. március 5.
  • Cégforma: Korlátolt felelősségű társaság
  • Cég elnevezése: Katona Imre Kereskedelmi És Szolgáltató Kft.
  • Cég rövidített elnevezése: Katona Imre Kft.
  • Székhelye: 1222 Budapest, Háros u. 129.

Cégbejegyzés után kezdetét vehette a modernizálás. Első feladat a járműpark lecserélése volt: a Kft. vásárolt egy SCANIA márkájú modern nyugati daruemelős tehergépkocsit. Habár túl nagy változásról a kis telephely miatt nem lehettet szó, mégis a kamionnal sokkal több nagy raklapos anyagot lehet egy fuvarral kiszállítani, így lehetőség nyílt nagyobb építkezések, lakóparkok célszerű kiszolgálására.

2002-re elkészült az új, nagy, modern iroda és bemutatóterem. Az elvárásoknak minden szempontból megfelelő helyiség lett tervezve, amely még akár 10 évig is megállhatja a helyét a piacon, s az Európai Unióban.

2003: Az újításoknak hamar híre ment, és a Kft -t felkereste rengeteg gyártó, beszállító cég, így ebben az évben még több kapcsolat és szerződés kötetett. A telephelyen a rendszeresen keresett áruk, az építőipar legjava el lett raktározva: hőszigetelő rendszerek, vasak, téglák, csemperagasztók, kész beton, térkövek, stb. Ami pedig nem fér már el, az majdnem minden megrendelhető, és pár napon belül leszállításra kerül: például a nyílászárókat, csempéket.

Egyszóval: ha valaki egy házat szeretne építeni, vagy felújítani: itt mindent megtalál. A vásárló helyet foglal a tárgyalóban, s az üzletvezető minden lehetőségről tájékoztatja, szaktudásával s többéves tapasztalatával segít, lehetőségeket tanácsol, mennyiséget számol, segít kalkulálni az építőnek. Az évek során jó üzleti kapcsolat alakult ki rengeteg kőműves kivitelező brigáddal, burkolóval, villanyszerelővel: a szakmabeliek legjavával. Tehát az építőanyag mellett, jól bevált szakembereket is tudunk ajánlani. A mai vezetők szerepe egyre inkább a modern tanáréhoz kellene, hogy hasonlítson. A hagyományos tanár a tábla előtt áll, s tanít, átadja a kész tudást, s a tanuló ez esetben passzívan fogadja. A modern ellenben hozzásegíti a tanulót ahhoz, hogy minél gazdagabb tapasztalatokat szerezzen, s ezeket minél jobban fel is tudja használni. A jó vezető azonosul a szervezet céljaival, küldetésével, s ez egy családi vállalkozás esetében pedig az első. Az árak: kedvezőek: a cég még mindig tartja a kis árréses versenyárakat. S mi több: széles az árukínálat, de egy bizonyos minőséghez ragaszkodik.

2004: Újabb gépjárműbe fektetett be a cég: a nyári kamion- stop kiküszöbölésére /kamion- stop= nem lehet a fővárosban szombaton és vasárnap 7,5 t feletti járműnek közlekedni/ vásárolt egy kisteher platós autót, ezzel kisebb mennyiségű építőanyag kiszállítását is bármikor vállaljuk.

2005: Számos lakóparkkal és kertes házzal bővül környékünk, s a siker nem áll el tőlünk. A vevők hűségesek, hiszen színvonalunk változatlan. Tekintse meg referenciáinkat!
Megalakul a K - Build Kft. : Ingatlan kivitelező, és forgalmazó cégünk. Első 4 lakásos táras-házunk 2006 decemberre kulcs-kész. Képeket az építkezésről a kapcsolódó galériákban talál.


2006: A billenős IFA teherautót Mercedes nagyteher váltja le. A menedzsment bővül, az irányítás konkretizálódik, a vásárlók elégedettek. Bevezetésre kerül a Budapest Bankal közreműködve a hitel lehetőség.

Ha felkeltette cégünk története az Ön érdeklődését, akkor térjen be hozzánk!

Hogy mivel vagyunk mi jobbak, mint mások? Amint látja kicsiből lettünk nagyok, rögös úton haladtunk végig.

Ezért is tartjuk magunkat a mai napig ahhoz a mottónkhoz, hogy

Nálunk a "kis" vásárló is: "nagy" vásárló!

Az iPAGE ingyen elkészíti weblapját!