Az orvosok azonban nagyon hamar észrevették, hogy katasztrófa közeleg. Denis Auribault francia orvosi munkafelügyelő már 1906-ban azonosította a veszélyt, és "szilikózist, tüdővészt, valamint tüdőszklerózist" diagnosztizált azoknál a munkásoknál, akik egy azbeszttextilt készítő fonógyárban dolgoztak. A gyár ötven munkásának halála keltette fel a figyelmét. Csakhogy ezek az intézkedések elégtelennek bizonyultak, mivel ez az anyag annyira rákkeltő, hogy még a legkisebb mennyiségben is veszélyes. Eközben az azbesztfeldolgozás éppen az 1970-es években érte el a tetőpontját. Noha a vállalatok mindezt tudták, mégis szándékosan folytatták a mérgező anyag gyártását és eladását.

Az Európai Bizottság 1962-ben a hat tagállama számára ajánlásokat fogalmazott meg, amelyekhez a munkahelyi betegségek listáját is mellékelte. Mégis egészen 2005-ig kellett várni arra, hogy az Európai Unióban teljes tilalmat rendeljenek el. Úgy tűnik, ez a hosszú halasztás mára katasztrofális következményekkel járt. Az azbeszt nemcsak az azbesztfeldolgozó munkások, hanem hozzátartozóik, sőt a gyárak szomszédságában élők vagy dolgozók közül is nagy számban szedte áldozatait. Becslések szerint 2029-ig Nyugat-Európában már félmillióan fognak meghalni az azbeszt okozta tüdőbántalmakban, tüdőrákban és rosszindulatú mellhártyadaganatban (mesothelioma). Az áldozatok nem kizárólag ennek az iparágnak a munkásai közül fognak kikerülni, hanem olyanok közül is, akik sohasem dolgoztak ilyen munkahelyen.

Az azbesztipar fél évszázadon keresztül működhetett - ezt annak a kifinomult marketing- és lobbistratégiájának köszönheti, amelyet valamennyi uniós országban végzett. 1971-ben az azbesztgyártók már közös stratégiát dolgoztak ki. M. F. Howe, az Asbestos Information Committee (AIC) elnöke azt tanácsolta társainak, hogy működjenek közre az akkor bevezetés előtt álló szigorúbb törvényi szabályozásban: "Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy megakadályozzuk a határozott intézkedések bevezetését, és befolyásolni tudjuk a szabályozást." Előre látva, hogy az azbeszt elleni támadások szaporodni fognak, közös cselekvésre szólította föl a kollégáit: hozzanak létre lobbiszervezetet, egy olyan akciócsoportot, amelynek jó kapcsolatai vannak PR-ügynökségekkel.

Az azbeszt hívei által alkalmazott kommunikációs stratégia nagyon hasonlított a korszak cigarettagyártóinak stratégiájához. Ugyanazzal a PR-ügynökséggel, a Hill and Knowltonnal működtek együtt. "Az azbesztgyártók teljes mértékben megvalósították azt, amit elterveztek - állítja Jean-Paul Teissonniére, a francia áldozatok ügyvédje. - A Franciaországban 1977-ben bevezetett új szabályozás ennek köszönhetően kevésbé volt szigorú, mint az 1966-ban bevezetett brit. A brit áldozatok szervezetei a mi törvényünket csak úgy aposztrofálták: gyilkossági engedély."

Az AIC 1979. október 29-i párizsi helyzetértékeléskor a jelen lévő vállalatok képviselői elhatározták: "Szükséges, hogy komolyan támogassuk az azbesztlobbit Európában több szinten is a munkásokkal, a szakszervezetekkel, a vásárlókkal és a politikusokkal szemben. Az azbesztiparnak rövid távon érdeke helyettesítő termékek felkutatása, de alapvető fontosságú, hogy egyetlen cég se mondjon le az azbesztről." Az EGK-val szemben képviselt magatartásról az 1981. február 24-i brüsszeli tanácskozáson döntöttek. Amint a határozat jelzi, a konferencián részt vevők többségének "az az érzése, hogy az iparnak Európában harcolnia kell az azbesztért. Arra kell törekedni, hogy az Európai Parlament tagjait bevonjuk az üzleteinkbe, főleg akkor, ha választókörzetükben találhatók azbesztgyárak. Szükség van arra is, hogy erősítsük a partnerek (építészek, tervezőirodák, közhivatalok) és az azbeszttermékeket hasznosítók bizalmát".

Amikor az unióban végre életbe lépett az azbeszttiltás, az országok egymás után adták el szerszámgépparkjukat olyan fejlődő országoknak, ahol még engedélyezik az azbeszt használatát. Például Kanada továbbra is folytatja az azbeszt bányászatát. És nagyon úgy tűnik, addig nem is hagyja abba, amíg a készletek ki nem merülnek.

Magyarországi helyzetkép

Magyarországon a tüdőrák-megbetegedések 4,6 százalékában az azbeszt a bűnös. Évente mintegy hatezren halnak meg tüdőrákban, így 200-300 esetben a halált az azbeszt okozta. Ha ehhez még hozzáadjuk az évenkénti mintegy 100 mesotheliomás halálesetet, amely egyértelműen az azbesztre vezethető vissza, akkor szembeötlő: az ötvenes-hatvanas évek egyik nagy ipari "sikertörténete" súlyos népegészségügyi roncsoló hatást fejt ki.
Az azbeszt elleni háborúban ma a fő cél a lakótelepek megtisztítása. 2004 és 2006 között a Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program keretében két lakótelepen végezték el az azbesztmentesítést.